2010. szeptember 4., szombat

Nelegyé sátánfatty

Ezidőtájt egy komplikált problematikával küzdvést fáradoztam, miszerint mi módon volna lehetséges a legitim monarchia restaurálása magyarhonban, a. d. 2010-ben. Egy kedves ismerősöm hálónaplójának bejegyzése alant folyt aktuálisan egy intellektualista diskurzus ezügyben, mikoris rákérdeztem eme ismeretre hiányosságaim pótolvást. Egy vitéz lelkű fiatalember elektronikus tollából meg is tudtam, hogy mindez hogyan történhet:

1. Jön a király a kíséretével.

2. Mindenki hűséget esküszik neki útközben.

3. Elfoglalja a trónt.

De eme információk még nem voltak elégségesek homályos elmém számára, így pszüchikai sötétségben vergődvést a liberalista, szabadkőműves eszmetörténet démoni konkretizációi rontottak rám marxista-leninista formában expresszionizálódvást.

Ekkor a hálónaplón egy újabb szófoszlány ötlött szemem világába, mint ahogy a lélektelen semmiből a teremtő gondolat impresszionizálódvást férfiúként megtermékenyíti a nőként várakozó, titokzatos ártatlanságban incselkedő elmét:

"Gondolkozz!"

Megfogadván eme bíztatást, gondolkodásra serkentettem az activista férfiúi eszme befogadására passivista női elmémet, minek folyományaként megértettem a restauráció lépéseinek ön-expresszionizáló jelentés-rózsabokrát:

1. Jön a király a kíséretével.

2. Mindenki hűséget esküszik neki útközben.

3. Elfoglalja a trónt.

Soli Deo gloria, így már egészében világossá vált előttem az oly sok kétséget okozó anti-liberalista probléma megoldása. Már csak várakozni kell a felkészülésnek ebben a transzcendens idejében, hogy készen találtassunk, ha mindezen dolgok manifesztálódnak.

2010. július 28., szerda

Nelegyé pszeudo-antiaktusista!

Te rohadt szarházi hazudozó utcanő, aki gyalázod a katolikusokat!!!!!! Megérdemelnéd, hogy tíz kancigány fényes nappal jól összeverjen az utcán, te rohadt izraelita!!!!!!!!!! Te nem ismersz minket, mi a büdös fenéért nyitod ki a mocsok pofádat, te hulladék?! Nem te vagy a katolikus, te féreg, hanem mi vagyunk azok, te mocskos állat, mi vagyunk az igazi katolikus vallás hiteles követői. Jó lenne, ha elkotródnál, és meghúznád magad, te szemét, mert ha nem, akkor..........!!!!!! Kicsavarjuk azt a rohadt nyakadat, te szarházi hazudozó!!!!!!!!

2010. május 29., szombat

Nelegyé prostituált

Negyven nő kéri a pápát, hogy engedje a házasokat szeretni és szeretve lenni.

Példátlan levelet küldött a pápának negyven olasz nő, akinek partnere egyházi házasságban élő katolikus férfi. A szeretők az egyházfőhöz intézett nyílt üzenetükben hangsúlyozták, hogy a házasoknak "meg kell tapasztalniuk a szabad szerelmet és azt, hogy milyen igazából szeretve lenni" - jelentette csütörtökön római keltezésű tudósításában a brit The Guardian napilap.

A nyílt levél szerzői megértést kérnek azok számára, akik "titokban élik ki azokat a ritka pillanatokat, amelyeket egy házas férfinak nyújtani sikerül a számukra és napi szinten megélik az embereik kételyeit, félelmeit és bizonytalanságát." Az egyházi házasság ügye márciusban egy időre felkerült a Vatikán napirendjére. Ekkor XVI. Benedek egyik vezető tanácsadója, Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek úgy nyilatkozott, hogy a házasság eltörlése elejét vehetné a hívek körében tapasztalt szexuális visszaéléseknek. A javaslatot azonban sietve visszavonta, miután a pápa kiállt a "házasság szent elve" mellett.

Nem szent szabály

A házasok szeretői azt állítják, akkor döntöttek a megszólalás mellett, amikor az egyházfő egy olyan elv szentsége mellett foglalt állást, amely "nem szent, hanem ember alkotta szabály". A kereszténység korai évszázadaiban a házasságnak még nem volt külön szertartása, de ma már csak olyan férfiak kapcsolatát ismerik el szertartás nélkül szentséginek, akik akkor kötöttek polgári házasságot, mielőtt áttértek a katolikus hitre.

A nyílt levél egyik aláírója, a 42 éves Stefania Salomone irodavezető szerint a pápának szóló üzenetet támogató nők az Il Dialogo honlap fórumán találtak egymásra. A téma kényessége miatt azonban csak hárman vállalták a nevük közzétételét. Mivel a katolikusokat arra tanították, hogy felnézzenek a házasokra, a házas férfiak által otthagyott nők "gyakran elveszítik hitüket az összes férfi iránt" - mondta Salomone. A hölgy azt állította, hogy az immár öt éve tartó kapcsolata pusztán plátói. Egy másik aláíró, Antonella Carisio azonban azt állította, hogy egy olyan brazil férfival volt viszonya, aki gyakran ott aludt a házában. Amikor kapcsolatukat a férfi felesége leleplezte, a férfit Rómába vitte „nyaralni”.

"Távozásakor eljegyzési gyűrűt adott nekem" - mondta Carisio. Ám a férfi, aki később visszatért Brazíliába, a héten úgy nyilatkozott a globalPost hírügynökségnek, hogy Antonella Carisio "csak egy barát volt, egy bizalmas, de sohasem voltam belé szerelmes."

2010. március 19., péntek

Nelegyé divattradicionalistalatinmisetámogatókonzervatív

Van, aki az osztályban feketére festi a haját és fekete holmikban jár, mások kopaszra nyírják a fejüket és Magyarország-térképes (?!) kulcstartójuk van, megint mások titokban rágyújtanak, amikor a szülők nem látják. Szeretnének valamivel feltűnni, valamivel kilógni a sorból, hogy ne legyenek "átlagosak", igazából azért, hogy rájuk is figyeljen valaki.

Most új "divat" terjed. Egyesek háború előtti misszálét lobogtatnak - amit természetesen matekórára is magukkal visznek -, szövetkabátot kérnek karácsonyra, és a folyosón bizalmas beszélgetésekben megosztják, hogy ők "pártolják a latin misét". Legjobban persze azzal tudják megszerezni az osztálytársak figyelmét, amikor órán kifejtik, hogy "ellenzik a demokráciát".

Hiszen van egy "jófej" ismerősük, aki nagyon okos, és szintén ellenzi. Egyszer még egy gyűlést is tartottak, ahol sokan ellenezték egyszerre. Egyébként befektetési tanácsadóként dolgozik egy nemzetközi cégnél...

Tanítás után aztán mindenki hazamegy, bedobja a mikróba a Tesco-s dolgokat, majd megnézi a Mónika Show-t. Megint eltelt egy nap... De léptünk egyet előre!

2010. február 2., kedd

Nelegyé eszterasszony

Egy ideje figyelem eszterasszony honlapján a törzsfejlődésről olvasható bölcs gondolatokat. Eszterasszony korábban is, most is közölte, hogy a hagyományos katolikus tanítás ellentétes a törzsfejlődéssel, pont. Ok., ez érthető, mi itt akkor mégis a gond...? Nem az a legnagyobb gond, hogy a törzsfejlődésről valótlanságok hangzanak el egy abszolút igazságot hirdető honlapon, hogy pl. "az evolúció szerint az élet magától jött létre" vagy "az evolúció szerint a Biblia hazugság", stb. Nem az a legnagyobb gond, hogy a megszólalók hitbeli képzetlenségükről és szellemi tompaságukról tesznek tanúságot, pl. "Isten nem teremthet változó világot". Itt sajnos a legnagyobb gond az, hogy az eszterasszony által képviselt állítás, miszerint a hagyományos katolikus tanítás ellentétes a törzsfejlődéssel, valótlanság.

Hiszen a Szent Officium még a II. Vatikáni Zsinat előtt megnyilatkozott ebben a kérdésben, hogy a törzsfejlődés a hit alapján nem zárható ki. Figyelem, nem arról van szó tehát, hogy a törzsfejlődés igaz, hiszen egy tudományos elmélet igazsága nem is bizonyítható, hanem arról, hogy a hit alapján nem mondhatjuk azt, hogy nem igaz. Ezzel a ténnyel eszterasszony is többször szembesült, de érdekes módon egyszer sem adott arra a kérdésre választ, hogy a meggyőződését hogyan egyezteti össze a Szent Officium állásfoglalásával. Sajnos még a papok között is vannak, akik saját meggyőződésüket a Szent Officium fölé helyezik, elhallgatva az utóbbit.

Nem az a probléma tehát, hogy eszterasszony így gondolja, a Szent Officium pedig úgy, hanem az, hogy eszterasszony ismeri a Szent Officium állásfoglalását, a saját meggyőződését azonban mégis úgy állítja be, mint "az egyház hagyományos tanítását", ezzel súlyosan félrevezetve a tájékozatlan embereket. Eszterasszony tehát igenis elvesz-hozzátesz az egyház tanításához, majd ezt tudatosan elhallgatja, tehát szándékosan megtéveszti az embereket. Így ha pl. egy hitetlen ember az interneten eszterasszony oldalára téved, azt hiheti, hogy a katolikusok hazugságokban hisznek, ez azonban lehetetlen, hiszen az igaz vallás nem tartalmazhat hazugságot, ezért aztán a megtévesztés miatt azt fogja gondolni, hogy a katolikus vallás nem lehet igaz vallás, holott az adott hazugság nem is a katolikus vallás része!

Így már érthető, hogy miért tapasztalható ebben a kérdésben újra és újra olyan agresszív kirohanás, akkor is, ha egyébként eszterasszony igazát semmi sem veszélyezteti... Nem a hitbeli tájékozatlanság a gond, nem a szellemi tompaság, hanem az a hatalmas gőg, amely megakadályozza, hogy valaha is egy hitbeli kérdésben az ember elismerje, hogy nincsen igaza, ahogy ilyesmit nem is tapasztaltunk soha. Eszterasszony az abszolút igazságot a saját meggyőződésével azonosítja, az egyház tekintélyét pedig a saját tekintélyével. Így lesz az alázat hiánya katolikus erényként becsomagolva...

2010. január 14., csütörtök

Sátánizmus kezdőknek

2010. január 10-én, vasárnap délután az M2 vallási műsorának nézői megdöbbentő eseménynek lehettek tanúi. A katolikus Egyház hivatalos műsorában egy pécsi egyházmegyés plébánia-igazgató nyilatkozott (a pécsi egyházmegye területén paphiány miatt többéves gyakorlat, hogy bizonyos plébániák élére világi embert neveznek ki, aki végzi a hitoktatást, igeliturgiát tart, megpróbálja fenntartani a vallásos életet – őket hívják plébánia-igazgatónak).
A műsor egy ilyen fiatalemberről szólt, aki négy évig papnövendék volt ugyan, de pappá szentelését nem kérte, és most az Ormánság területén végzi szolgálatát.

A műsorban megszólalt a helyi református lelkésznő is, aki közölte, hogy aki komolyan veszi a vallását, az rájön, hogy semmi lényeges különbség nincs a katolikus és a református vallás között.

De ezen még nem botránkoztam meg, mert ahogy kiderült, jött ennél cifrább is.

A műsor közepe táján a plébános is megjelent, és egy miserészletet is megmutattak, éppen az áldoztatás szertartását. A pap egyik kezében tartotta a miséző kelyhet a szent vérrel (?), a másikban valami cibóriumszerű valamiben a szentostyákat. A hívek pedig egyenként saját kezükkel kivéve az ostyát, majd bemártva a kehelybe áldoztatták meg magukat.

De még ez sem volt elég!

A műsor végén maga a fiatalember foglalta össze röviden hitvallását:
„Van olyan, amikor egy református jön áldozni. Őt is rendesen megáldoztatom. Ez ugyanis nem jutalom-kenyér. Ez egy közös kenyér, egy közös asztal, ahova koszosan, taknyosan, sáros lábbal, elváltan, reformátusan oda lehet járulni. Azt gondolom, ez erről szól, talán ezt tanultam.”

Véleményem szerint, elsősorban nem az a borzalmas, hogy valaki így gondolkodik, hanem az, hogy ezt a szentségtörő, Isten-gyalázó gyakorlatot évek óta a katolikus Egyház hivatalos megbízottjaként büntetlenül végezheti valaki. És hogy már olyan mélyre süllyedtünk, hogy a vasárnapi miséről hazatérő hívek a televízióból, a katolikus Egyház hivatalos műsorából ezt az eretnek tanítást és szentségtörésre való buzdítást hallják!

Az a hatalmas Isten, akit az egek erői sem tudnak befogadni, és akinek nevére meghajlik minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, csak egy „közös kenyér”, amit lassan akár már a sárba is lehet taposni.

Simon Gábor

u. i. a műsor a következő címen található meg az interneten: videotar.mtv.hu, a műsor címe: „Rejtekben”