Napjainkban a homoszexualitás divattéma. Lehetetlen pontos adatot mondani az e kérdésben megjelent cikkek, tanulmányok, könyvek mennyiségéről. Jogos a kérdés: érdemes-e szaporítani e művek számát, vagy inkább pihentetni kellene a problémát, amíg magától megoldódik.
Némileg profánul hangoznék, ha a kétezer éves kereszténységet szintén divattémának neveznénk. De kétségkívül igaz, hogy az információrobbanás hullámai nem kerülték meg az Egyházat sem. A II. Vatikáni Zsinat, az intenzíven fejlődő teológia, sőt – valljuk be – az egyre szaporodó új felekezetek és szekták is mind azt bizonyítják, hogy az emberek így vagy úgy, de keresik Istent, az Igazságot; próbálják minél teljesebben megismerni a kinyilatkoztatást. A keresés természetes velejárója, hogy egyesek tévutakra jutnak, mások végképp eltévednek, ismét mások pedig valóban értékes felismerésekre tesznek szert, de a konvenciókhoz, a betonozott, kipróbált utakhoz szokott többség megkérdőjelezi ezek hitelességét. Példaként elég, ha Teilhard de Chardin tanításának kezdeti fogadtatására, indexre tételére, és mai, egyre növekvő népszerűségére gondolunk.
Az új bor új tömlőbe való – mondta Jézus egy alkalommal a farizeusoknak.[1] E mondat aktualitását a keresztény embernek állandóan szem előtt kell tartania. Az Egyháznak kötelessége, hogy figyeljen az idők jeleire. Az egymást követő korok és kultúrák mindig biztosítják az új tömlőt, új formákat, új kereteket. A mi feladatunk – minden megkeresztelté –, hogy rendszeresen ellenőrizzük a bor (a krisztusi tanítás) állagát: fogyaszthatóságát biztosítani kell minden kor minden emberének, hiszen a kinyilatkoztatás egyetemes, az üdvösségre mindenki meghívást kapott.[2]
Meg kell tanulnunk a beidegződött olvasaton túllépve, szabadon – hiszen a Krisztusban megismert Igazság szabaddá tesz[3] – értelmezni Isten üzenetét. E kiindulási alap persze magában hordozza a szabadságon túli szabadosság, a liberalizmus, szubjektivizmus, így a kinyilatkoztatás eltorzításának, az eretnekségnek veszélyét. Lényeges, hogy az önállóan gondolkodó ember hajlandó legyen felismeréseit összevetni az Egyház Tanítóhivatalának tételeivel, ugyanakkor világosan tudjon különbséget tenni kötelező hitigazság és általános, illetve többségi teológiai vagy „népi” vélemény között. Ám a kutató teológus részéről követelmény egy bizonyos fokig terjedő elfogulatlanság: ha az ember hosszú ideig nem bolygatott földterület felásásába kezd, elképzelhető, hogy a mélyben valami egész másra bukkan, mint amire számít.
A homoszexualitás keresztény megközelítése ilyen földterület. Századunk sajátossága, hogy mind többen veszik „kés alá” az emberiség túlnyomó többsége szempontjából egyébiránt érdektelen témát, s jutnak olykor meglepő, máskor szinte botránkoztató következtetésekre. Jelen könyv alcíme magáért beszél. Bevezetést mégis igényel, mert e tárgymegjelölés ellentétes nézeteket takarhat. A szerzői tisztesség megkívánja, hogy az első oldalakon szerepeljen leírva a későbbiekben igazolandó tézis. Eszerint:
A szabad akarati döntéstől függetlenül kizárólag és irreverzibilis módon homoszexuális beállítottságú férfi vagy nő teljes értékű teremtmény, akit Isten szándékoló akaratával alkotott olyanná, amilyen; sem a megszokottól eltérő szexuális orientációja, sem annak adekvát módon történő kiélése (tartós, zárt, monogám élettársi kapcsolat, amelyben a kölcsönös lelki önátadás mellett rendszeresen helyet kap a testi egyesülés is) nem minősül alkalmi bűnnek vagy állandó bűnállapotnak, így az ilyen életállapotú hívő a házasság szentségében élő heteroszexuális testvéreivel analóg erkölcsi normák alapján részesülhet szentségi feloldozásban, és vehet részt az eucharisztikus közösségben, mint Isten országának teljes jogú polgára, s az üdvösség várományosa.
* * *
E ponton érzi a szerző szükségesnek, hogy néhány személyes megjegyzés erejéig kilépjen a betűk biztonságos spanyolfala mögül, és – bár a non quis sed quid [4] elvet maximálisan igaznak tartja – a téma kényes volta miatt jelezze saját hovatartozását.
Egyrészt homoszexuális vagyok. Olyan homoszexuális, aki sokakhoz hasonlóan megszenvedte állapotát. Küzdöttem az önelfogadással, s ha csoda nem történik a környező világ hozzáállásával, akkor életem végéig permanens küzdelemben fogok állni a társadalmi elfogadtatásért is. Így írásom nem unaloműző lepkegyűjtés, nem puszta akció, hanem a szó szoros értelmében vett önvédelmi reakció. Ez viszont korántsem jelenti azt, hogy elfogultságom – amit nem is akarok tagadni – lenne egyedüli motiváló tényezőm. Képességeim és vérmérsékletem szerint kifejezett célom az objektív hangvétel megütése és megtartása. Keresvén az igazságot, ugyanezeket írnám le akkor is, ha nem lennék érdekelt a témában – amennyiben egyáltalán eszembe jutna, hogy a kérdés mélyebb összefüggéseinek vizsgálatával foglalkozzam. Érintettségem és életösztönöm nyilván a téma részletesebb átgondolására késztetett, és tisztában vagyok azzal, hogy sokan nem is látnak majd tovább ennél az érintettségnél. Sorakoztassak fel bármilyen tényeket és érveket, lesznek teológusok, akik munkámat megvetően fogják visszadobni, mondván: „Eleve nem lehet igaza, hiszen ő maga is homokos!”.
Az ilyen „átütő erejű” érvekre egyfelől fel vagyok készülve, másfelől pedig nem tudok, s nem is akarok velük mit kezdeni. Aki így vélekedik, az nem könyvem – személyemtől elvonatkoztatott – tartalmáról, még csak nem is rólam mond ítéletet, hanem önmagáról állít ki bizonyítványt. Tehát majdnem biztos vagyok abban, hogy az első pofonokat – homoszexualitásom miatt – egyházi, pontosabban teológusi berkekből kapom.
Másrészt viszont katolikus vagyok, s a következő támadás emiatt éppen a homoszexuálisok részéről fog érni. Jelenleg e táborból a legtöbben, ha nem is ateisták, de meggyőződéses antiklerikálisok. (Ennek miértjéről később lesz szó.) Én viszont római katolikus vagyok, s míg homoszexualitásomon nem tudok változtatni, katolikus mivoltomon nem vagyok hajlandó. Leírt nézeteim ehhez igazodnak, s homoszexuális olvasóim – ha lesznek – minden bizonnyal konzervativizmussal, rigorizmussal fognak vádolni. Vállalom. Nem divatos ma ilyesmivel „dicsekedni”, és többen nyilván tamáskodva fogadják, de kijelentem: Vallom az Apostoli Hitvallás és a Nicea–Konstantinápolyi Hitvallás minden tételét, s magaménak tekintem a Római Katolikus Egyház valamennyi tévedhetetlennek és visszavonhatatlannak deklarált tanítását. Emiatt lehet rólam így vagy úgy gondolkodni, de hangsúlyozottan kérem az Olvasót, hogy a következőket ennek tudomásul vételével értékelje – avagy menjen el mellette közömbösen.
Bízom a Gondviselésben, hogy a vázolt áldatlan erőviszonyok ellenére munkám nem hiábavaló, s eljut olyanok kezébe is, akik valóban hasznát látják. Kik lesznek ezek? Nem tudom. Emberileg nézve sötétbe ugrom. Istenben bízva remélem: talpra esem.
* * *
Néhány szót a könyv keletkezéséről és felépítéséről. 1993-ban Halállal lakoljanak? címmel megjelent egy rövid cikkem a MÁSOK c. folyóiratban.[5] Ekkor foglalkoztam először homoszexualitás és kereszténység összeegyeztetésének kérdésével. Időközben személyes tapasztalatok, olvasmányélmények és rendszerezőbb továbbgondolás után néhány ott leírt kérdésben módosult a véleményem. Továbbá a cikk csak egy vonatkozásban tárgyalta a meglehetősen komplex témát. E hiányosságok felismerése késztetett a könyv megírására.
Elébe menve a bírálatoknak, szeretném jelezni: munkám nem pszichológiai értekezés. Ha mindenképpen be akarnám skatulyázni az elemzés szempontját, inkább teológiainak nevezném. Ezzel együtt nem fog meglepni, ha a teológusok pszichologizálást, a pszichológusok teologizálást olvasnak majd fejemre; mások esetleg egyszerűen azt mondják: két szék között a pad alá estem. Mentségemül szolgáljon, hogy meggyőződésem: a homoszexualitás keresztény megközelítését a legképzettebb szakember is csak hasonló öszvérstílusban tárgyalhatná.
Az I. fejezetben megpróbáljuk áttekinteni, miért fontos egyáltalán a homoszexualitásról beszélni. A II. fejezet a homoszexualitás fenomenológiájáról szól, vallási szempontoktól függetlenül, a lehetőségekhez mérten friss és hiteles szaktudományos eredmények figyelembevételével. A III. fejezetben vesszük szemügyre a kinyilatkoztatást: a Tanítóhivatal megnyilatkozásait, valamint a vonatkozó ó- és újszövetségi részleteket, szövegösszefüggésükben vizsgálva. A IV. fejezet átfogó elemzést kíván nyújtani az emberi cselekedetek erkölcsi megítéléséről általában, s ezen belül keresünk választ arra, hogy bűn-e a homoszexualitás. Végül az V. fejezetben foglalkozunk Isten teremtői tervével, s a homoszexuális ember életével, sorsával e tervben. Itt próbálunk megoldási javaslatot kínálni arra nézve, hogyan integrálódhat a homoszexuális ember a keresztény közösségbe.
Részben a felkészültség, részben az empátia sajnálatos hiánya eredményezi, hogy munkámban nem foglalkozom kimerítő részletességgel a leszbianizmussal (női homoszexualitás) és a biszexualitással. Néhány szükségszerű utalást leszámítva mellőzöm a témát. E megoldást kisebb rossznak, de mindenképpen korrektebbnek érzem annál, mintha felszínes általánosságokat, pláne téves gondolatokat írnék le. E kérdéskör feldolgozása másra vár, olyasvalakire, aki kompetensnek érzi magát vele kapcsolatban.
A téma eléggé összetett. Az olvasást talán megkönnyíti a Kislexikon használata. Itt a megértés szempontjából legfontosabb idegen szavak, valamint a szövegben speciálisan alkalmazott szakkifejezések magyarázata található.
Az apró betűvel szedett részek idézetek, amelyek meglehetősen változatos forrásokból származnak. Stílusukért és helyesírásukért nem vállalok felelősséget. Lelőhelyüket a lábjegyzetek és a Felhasznált irodalom segítségével azonosíthatja az Olvasó.
* * *
Itt szeretnék köszönetet mondani mindazon püspököknek, papoknak és világiaknak, akik szeretetükkel, elfogadásukkal, imával, anyagszerzéssel vagy egyéb konkrét segítséggel hozzájárultak könyvem elkészüléséhez, s akiknek nevét, ha itt felsorolhatnám – talán nem is lett volna szükség e könyv megírására.
Budapest, 1997. Húsvétján
http://www.otkenyer.hu/1fej.php
